Leírás
[GreenWay Candle x Kimchi Kisasszony] Kollaborációs projekt
Az Akadémiában nem csak koreaiul tanulunk, a tanulás tanulására is vannak leckéink és igyekszem segíteni a taneszközeinkkel azt, hogy a számodra megfelelő tanulási környezeted létrejöhessen.
Ezért született meg ez a gyertyaprojekt is, amiben két magyar kisvállalkozás fogott össze egy igen érdekes és újfajta célért: megnyugtasson a szójaviasz gyertya lángja és illata, hogy nyugi! meg fogsz tanulni koreaiul!
A tanulási folyamat az út afelé, hogy a célban majd kinn beszélgethess élőben koreaiakkal. Viszont azt vallom, hogy nálunk amilyen fontos a cél és annak kitűzése, olyan fontos maga az út is, hogy jól érezd magadat a koreai nyelvtanulási folyamatodban!
Ez a gyertya pedig erre tökéletes választás, hogy létrehozz magad körül egy kis tanulási burkot: most ehhez sakura – cseresznyevirág illatot választottak az Akadémia tagjai.
Továbbá a címke felirata is egy fontos üzenetet hordoz: 천천히 해도 괜찮아요. – Ha lassan csinálod, az is teljesen rendben van.
Ez pedig főleg a diákjaim felé egy bátorító gondolat, akik gyakran panaszkodnak saját magukra, hogy túl lassúak. De hát kihez képest? Hiszen saját magadhoz képest pontosan ott tartasz, ahol tartanod kell. 😀
A gyertyáról
*forrás: https://www.greenwaydesign.hu/termek/sakura-szojagyertya-ambra-uvegben/
A szójagyertya anyaga: 100% natúr szójaviasz, mely nem károsítja égés közben a levegőt. Génmódosítástól és szermaradványoktól mentes, kiváló minőségű alapanyag, illó-, és illatolajokkal illatosítva.
Nehézfém-mentes pamutkanóc.
Magyarországon, kézzel készült
Az illatanyagokat állatokon nem tesztelték, parabén mentesek.
Miért jobb a szójagyertya?
A hagyományos paraffinalapú gyertyák környezetbarát alternatívája a szójaviasz, mely biológiai úton 100%-ban lebomlik, mivel a szójabab természetes olajából készül. A szójagyertyák kétszer annyi ideig égnek, mint a paraffin gyertyák és nem károsítják vegyszerekkel a levegőt. Környezettudatos és növényi alapú otthonok tökéletes kiegészítője.
Hogyan használd?
Minden égetés előtt ajánlott lecsippenteni a már elégett kanóc tetejét, úgy 2-3 miliméternyire, így jobban meg tudod őrizni a gyertya hosszantartó illatát és égési idejét.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.